2010. november 4., csütörtök

Az albérlet

Mindenkinek megvan az indoka, hogy miért költözik albérletbe. Van aki szerencsésen, szülei támogatásával, például iskolai tanulmányai miatt. Van, aki azért, mert a munkahelye erre késztetni. Ismerek olyat, akinek egyszerűen nem maradt hely a családi fészekben. Én azért akartam albérletbe menni, hogy ne kelljen köszönnöm, hálálkodnom senkinek. A szüleimmel már nem akartam és jó rég óta nem is laktam együtt. Úgy éreztem, hogy a fizetésemből bőven futja a havi 30-40e forint körüli összeg (ne felejtsük el, még csak 2000-2001-et írunk) így, az első alkalommal, amikor valaki megkeresett egy ilyesmivel, kaptam az alkalmon.

A teljes igazsághoz hozzá tartozik, hogy 1-2 albérletet azért megnéztem korábban, de a magyarországi internet hajnalán még sokkal nehezebben mentek ezek a dolgok. Nem volt ilyen fejlett a virtuális világ, nem lehetett mindenféle szűrőkkel percek alatt több száz fényképes lehetőség közül válogatni. A megnézett albérletek drágának tűntek és nem is voltak igazán szépek. Nem voltak jó helyen. A kapott ajánlat viszont számomra teljesen kedvezőnek tűnt. Anyagias lévén az ár volt, ami megfogott és ezért cserébe szemet hunytam sok olyan dolog felett, amelyek azóta már az undor mélységéig belém ivódtak.

Az első albérletet, ahová beköltöztem, valahol a Duna Pláza környékén béreltem a Madarász Viktor utcai panelrengetegben. Az ok, amiért pont azt béreltem, hogy egy ismerős épp kiköltözött és ajánlotta. Nem néztem meg szinte semmit, bíztam az ismerősben. Volt egy jó nagy szoba (másik két félszoba és 2 lakótárs mellett) és a teljes függetlenség hamiskás ígérete. Nem sokat hezitáltam. Pár héttel az első látogatásom után már ott laktam. Mit kell tudni róla?

Metróhoz közel van, ami egy frissen Budapestre költözött vidékinek óriási előny. Akkoriban mindent a metrómegállókban mértem, azok voltak a tájékozódási pontok. Voltak nagyobb felszíni járatok is, pl az 1-es villamos, ami alapján tudtam még valamennyire tájékozódni, de alapvetően a metrómegállók 500m-es körzete volt a "biztos pont". Ez a PANEL egy ilyen helyen van, ez majdnem minden panelről elmondható, hogy jó közlekedéssel, jó infrastruktúrával rendelkezik.

Amit nem szerettem

Aki panelban lakik és szereti, az vitatkozzon velem, én gyűlöltem. A kezdeti hurráoptimizmusom kb 2 hónap alatt szertefoszlott. Beköltözéskor nem vettem róla tudomást, de hamar elkezdtek zavarni a panelre jellemző dolgok, úgymint:
  • A falról leszakadozó, virágmintás tapéta, ami ugyan anyagát tekintve jó minőségű volt, de valahogy sosem tudtam megszeretni
  • A világos színű műanyag padlószőnyeg, ami már akkor foltos lehetett, amikor gyártották. Ronda volt, kényelmetlen és teljes mértékben mellőzött minden praktikumot
  • A tipikus panel linóleumot szerintem mindenki ismeri, ha más nem, akkor a Szomszédokból. Az legalább praktikus, de nem tudott a szívemhez nőni ez sem
  • Mindig szerettem főzni, ami közben sosem jelentett nagyobb gondot a környezet, de a standard panel konyhát csak nehezen szoktam meg. Óriási előnye, hogy gyakorlatilag 2 lépés távolságra minden a kezed ügyében van, de ez a legnagyobb hátránya is. Egy nagyobb adag húslevest és második fogásnak valami tésztát megfőzni már komoly logisztikai kihívás és leginkább a Sokoban játék jut róla eszembe. A konyhában állandóan dohos, penészes szag volt, ha csak tehettem, messziről kerültem
  • A fürdőszoba teljesen ablaktalan és amorf, a csempék sosem ott vannak, ahová szánták, felrakták őket és a fém előlapos mázas öntöttvaskád szerintem akkor sem számított szépnek, amikor jó 40 éve valaki kitalálta a panel változatát. Azt sem sikerült megértenem, hogy a panel tervezője hogyan gondolta megoldani a mosást. Egy alap panel fürdőszobában nem fér el úgy egy mosógép, hogy mellette még ki tudj mászni a fürdőkádból anélkül, hogy kék-zöldre ütnéd magad valamelyik bútorban.
  • A wc az a dolog, amelytől nem várok túl sokat. Ellássa a funkcióját, lehetőleg ne legyen büdös, könnyen tisztán tartható legyen. Ezt a panel wc is tudta, a nyomasztóak csak az: egyszerre ne húzd le a vécédet a feletted lakóval és a 3 emelettel lejjebb lakó összes emésztési problémájáról is tudsz jelenségek voltak
  • Az elképzelhetetlenül kicsi terek: Mindenhol, kivéve a nappalinak tervezett szoba. Hogy ez azért volt, mert 3-an laktunk egy 1+2 fél szobás lakásban, vagy a belmagasság pontosabban belalacsonyság, azt nem tudnám megmondani. De valahogy annyira picik és ingerszegények voltak a terek, hogy egyszerűen nem éreztem jól magam szinte soha, ha kapcsolatba kerültem a térrel, ahol laktam.
  • Az, hogy külön szerszámot kellett bérelni egy kép falra helyezéséhez, hogy elképzelhetetlen volt bármit csinálni a nappalidban, amit még a földszinten is ne hallott volna valaki, ez szinte már közhelynek számít a panelek esetében.
Kellemes emlékek

Azért néha szolgált kellemes meglepetéssel is a panel. A kedvencem az a látvány, ami egyik este úgy 7 körül fogadott munkából hazaérve a lépcsőházban. A pedánsnak éppen nem nevezhető lakótársam kitörő örömmel, borostás arcán széles vigyorral fogadott, a rács mögött alsógatyában, egy üres pizzás dobozzal hadonászva. Történt ugyanis, hogy jót akart tenni és gondolta, hogy ledobja a szemétledobón a dobozt, de menet közben meggondolta magát és úgy döntött, hogy csak leteszi a bejárati ajtó és a biztonsági rács közé, majd kidobja valaki, aki viszi ki a szemetet. Miközben lehajolt, hogy letegye a dobozt, a földszinten valaki kinyitotta a lépcsőház ajtaját, erre a szél bevágta mögötte a bejárati ajtót. 3 dolog volt a bejárati ajtón belül. A kilincs, a kulcs és a telefon. Meglehetősen szórakoztató délutánja lehetett. Mondanom sem kell, benne is mély nyomot hagyott az eset, ez után soha nem láttam, hogy bármit is kidobott volna a szobájából. Néha, mikor szegény húgom jött hozzánk takarítani, komplett szeméthegyeket hordott ki tőle.

Történt olyan is, hogy fürdés után beindítottam a mosógépet a ruháimmal, majd belemerültem egy on-line játékéba. Pár perccel később csöngetnek. Már az ajtónyitással is problémáim voltak, mert vizes lett a zoknim. Az alattam lakó, igen jól szituált és kifejezetten kedves hölgy közölte mosolygós arccal, hogy ne haragudjunk, de a mosógépcső biztosan kieshetett a kádból és igazán nem zavarna ilyen aprósággal, de épp egy hete készült el a felújítás és most az új plafonjuk egy impresszionista festő freskóját idézi. Vörös képpel kértem elnézést és takarítottam fel eszeveszett sebességgel a kiömlött vizet. Sajnos ez a szép nő dohányzott. Ez még nem olyan nagy baj, de a dohányzás öl, és tényleg. Pár hónappal a kiköltözésünk után hallottam, hogy az ágyban dohányzott és elaludt. Kigyulladt az ágy, kiégett a lakás és valaki bent is égett a lakásban. Vagy ő vagy az anyukája vagy egyikük sem jött ki élve. NE DOHÁNYOZZATOK!

Amit gyűlöltem

Pár évig fizettem a panel tulajdonos hitelét albérlet címen, és nagyon sok lakótárs megfordult nálunk. Az ott töltött 2-3 év alatt volt vagy 6 lakótársam. Volt, akit szerettem, volt akivel vitáztunk, és volt, aki nem ismerte a magántulajdon fogalmát. Nem jó osztozni az albérleten, ha alapszabályokat sem tudtok betartani. Nem egyszer fordult elő, hogy munkából hazafelé jövet leszaladtam az ABC-be, jól bevásároltam, hogy pár napig ne legyen rá gondom, reggel, mikor mentem reggelit készíteni, már üres volt a hűtő. Nem volt kellemes érzés. A ruháim között rejtegettem néhány zacskó tartós élelmiszert, hogy legyen mit ennem, ha nincs kedvem kimenni a lakásból kajáért. Azt nem tudom, hogy ezt hogy lehet hatékonyan szűrni, de a tanácsom az a most albérelni készülőknek, hogy nagyon alaposan válogassák meg a lakótársaikat. Sokkal kifizetődőbb, ha osztozol egy nagyobb lakáson pár ismerőssel, szükség esetén idegennel, de azt, hogy odafogadsz pár szó alapján egy vadidegent, aki aztán néhány hónap alatt teljesen a fejedre nő, azt nem kívánom senkinek. Sem szép szó, sem ordibálás. Ész érvek és anyázás sem használt. A végén úgy költözött el, hogy egyik szombat reggel, mikor felébredtem, azt láttam, hogy egy barátja az utolsó zsák ruháját viszi ki az ajtón. 3 havi lakbér tartozással lépett le. Egy majd 100eFt értékű biciklim, amit a tulaj magyar jog szerint jogosan elzárt a tartozás fejében, bánta a kedvességét. A sok rúd téliszalámiról, tonnányi pizzaszélről (ami az enyémből maradt a dobozban), több kiló kenyérről, felvágottról nem is beszélve.

A panelkorszak vége


Egy szép nyári napon... Valójában fogalmam sincs, hogy mikor, de az egyik kollégám, aki akkoriban már szinte barátommá vált, szólt hogy tud egy nagyon jó albérletet a belvárosban. Hetedik kerület, Dohány utca, a Rózsák teréhez közel. Fogalmam sem volt, hogy az hol van, csak azt tudtam, hogy milyen sztereotípiáim vannak a belvárosról. Vizes, kutyaszaros, sötét és zajos utcák. Sok igénytelen ember, öregek bla-bla. Semmi konkrét élményem nem volt, csak az előítéleteim, de meg kellett néznem a lakást, mert megígértem. Ideje volt váltani, így elköltöztem, de ez már a következő bejegyzés témája...

A kezdetek

Szerencsés embernek tartom magam, mert viszonylag hamar el tudtam dönteni, hogy milyen dolgokat várok az élettől, mi az ami fontos számomra és mik azok a dolgok, amikről könnyedén le tudok mondani. Hamar függetlenedni vágytam és álmaim miatt alig 18 évesen már sorkatonaként húztam a fegyverszíjat. Főiskolai éveim alatt már teljes mértékben a saját fejem után igyekeztem, így elég hamar elkerültem a szülői háztól. Akkori fejemmel felnőttnek képzeltem magam. 20 évesen komoly kapcsolatban éltem, főiskolára jártam és sokat dolgoztam leginkább éhbérért. Szüleim megtanítottak keményen dolgozni és arra is, hogy ne várjak csodákat, becsületes munkával hamar meggazdagodni nem lehet. Életem egyik fő célja lett, hogy bebizonyítsam, ez nem így van.
Az életben van fent és lent. Vannak időszakok, amikor jobban megy, és vannak, amikor úgy érzed, kihasználnak. Egy ilyen "kihasználásnak" köszönhetem, hogy már a főiskola mellett közel teljesen önellátó lettem és 22 éves koromra már tényleg teljesen a saját lábamon igyekeztem állni. Egy cégvezető, egy ismerős, látott bennem fantáziát, alkalmazott és segített tanulni. Cserébe sok alkalmazkodást várt és munkát. Ennek a "kihasználásnak" köszönhetem, hogy olyan cégeket jártam meg, ahol egyre följebb és följebb kerülhettem és reálissá vált a saját otthon megteremtése. Mialatt vége lett az első, sok évig tartó kapcsolatomnak, ahol ingyen lakhattam egy szuterénben, önállóan kellett albérlet után néznem és tekintve, hogy a szülői házban nem túl sok beleszólásom volt a lakókörnyezetem alakításába, valójában ezzel, a váratlan teljes függetlenséggel és az albérletbe költözéssel vette kezdetét a mai otthonom története.